Az emberek közt élek már nagyon rég óta.
Várom a válasszokat, bár ez is ősi nóta.
Mióta élek így köztetek?
Elárulnám, de megbüntetnétek.
Sokat gondolok a miértre.
De a világon sincs olyan aki ezt megértse.
Sosem akartam többet a szeretetnél.
Ez az, mit minden ember csak ígér.
Vágytam egy gyengéd, kedves szóra,
de csak átkokat kaptam egyre, sorra.
Próbáltam beállni a sorba, de nem engedtétek.
Bár én sem engedtem volna ilyen rémséget.
Kértem, hogy értsenek meg!
Nem kértem, csak ennyit.
Szívemen tátong a nagy seb,
mert nem kaptam meg semmit...
Az emberek félik a szörnyeket.
Akkor akarom, hogy tőlem is rettegjetek!
Erre csak azt mondták:,,Szánalmas!"
Ez bízó még egy szörnynek is elég fájdalmas.
És hogy mi lett a vége ennek az egésznek?
Megszületett egy újabb kitaszított lélek.
Már nem merek kérni,
már nincs mit elérni,
már nem látom a véget az egésznek,
már a rám eső pillantások is elenyésznek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése